MoP

Projekt: MoP
Megnyitotta Murdash-Tauri - 15.05.2017 18:45
Utoljára szerkesztette: Higi - 14.08.2017 19:27

FS#5643 - Nagyon fontos bug

Az egész egy hűvös áprilisi reggelen kezdődött, midőn frissen ébredve első dolgom szokás szerint az volt hogy lenyomjam az ébresztőt a telefonon, ami még meg sem szólalt. Sebaj, van még vagy 3-4 percem heverni, gondoltam én. Sosem tévedtem még ekkorát. Alig fél perc múlva, mihelyt kényelmesen elhelyezkedtem az a fránya telefon már kezdte is az ébresztést. Na most itt tudni kell hogy mivel még szalagavatón megtetszett a Back Street Boys This is the end filmben lévő betétdala így azt állítottam be a 6 órás ébresztőnek. Na most sejthető, hogy így 2 év után ez már elég unalmas, ebből adódóan igyekszem mindig minél hamarabb lenyomni. Sikerült. Ezután az ágyból kikelve az emberfiának bizony el kell rajta merengenie, vajon hajtja-e a szükség vagy sem? Ezen a hűvös áprilisi reggelen engem nem hajtott, így tehát továbbléptem a következő teendőmre a listámon: reggeli. Na most tudni kell hogy többnyire 1-2 szelet kenyér képezi a reggelimet, ezen a reggelen viszont csak 1 szeletre jutott elég nutella, sebaj, gondoltam én, a másikon lesz szeletelt tarja, legalább az édest kioltja a finom sós. Általában valamilyen sorozatot szoktam nézni reggelente, viszont pont elfogyott a Black Sails utolsó évada, ami habár szépen le lett zárva, azért mégsem azt hozta magában amit vártam volna tőle. Na de vissza a tárgyhoz. Miután Hearthstoneozás közepette szépen elfogyasztottam a reggelimet rájöttem, hogy bezony emellé inni is kéne valamit, cél tehát a konyha. Na itt ért a következő megrázkódtatás, ugyanis elfogyott a szörp. Rosszkedvűen kortyoltam egyet a pohár csapvízbe, miután visszatértem fejben a teendőim listájához. Telefon lenyomása, pipa. Reggelizés, pipa. Ivás, pipa. Mi következik? Meg kéne etetni a kutyát. Rendben, felkaptam a melegítőmet, majd elgondolkodtam. Vajon elég meleg van ahhoz hogy egy sima zoknival beérjem így fél 7 felé? Inkább nem kockáztattam, hiszen egyébként is erre a célra tartogattam egy korábban hosszú, szinte már térdig érő zoknim csonkított változatát. Ebből pusztán a bokát illetve vádlit fedő rész maradt meg, ez az alap zoknira és a nadrágra ráhúzva tökéletes védelmet ad a nadrág szárba fúvó hűvös reggeli szél ellen. Rendben tehát, akkor kaja készítés a kutyának: tál, pipa. Száraz táp, pipa. Következő feladat valami maradékot találni a hűtőben ami fokhagymanyomóval rányomva azt sokkal kedveltebbé tenné kiskutyám szemében. Hohó, virsli! Na ez remek lesz. Erre az egészre engedtem egy kis meleg vizet, hogy felpuhuljon a száraz táp, illetve szórtam rá a kalcium porából, mivel az utóbbi időben megint kezdte húzni egy picit a lábát. Miután lementem a kutyámhoz és megetettem, szokásomhoz híven lent maradtam nála 10-20 percig, legalább az ő reggele boldogabban induljon, ha már nekem ilyen korán kell kelnem miatta. Körülbelül 18 percet játszottam vele, ilyenkor a gyerekkori micimackós szőnyegem alá dugom be a kezemet, amit ő hatalmas lelkesedéssel kerget illetve próbál bekapni, harapdálni. Miután elköszöntem a kutyámtól megindultam felfele, végre, itt az ideje egy kis wownak. Bekapcsoltam a gépet, ami viszont iszonyat lassan tölt be, úgyhogy közben mégiscsak engedelmeskedtem a természet hívásának, amit itt most nem részleteznék bővebben. Miután visszatértem, a wow már pöccre indult, és midőn beléptem a karakteremre, rögtön egy hatalmas harsonaszó üdvözölt, jelez az NPC Scan. Mi a rosseb? Gondoltam én, hiszen errefelé nincs is semmi, vagy mégis? És akkor megláttam, ott állt Ahone the Wanderer. Mit keres ez pandáriában ilyen kevés hp-val? Pláne hogy rare? Na mindegy, teszek róla hogy megbánja, gondoltam. Lecsaptam az ulduarból hosszas szenvedés után kifarmolt ironbound proto-drakem hátán, és 1 skill-el véget vetettem céltalan életének. Vajon milyen lootot dobhat ez a 85k hp-val rendelkező tünemény? Biztos semmi érdekeset, merengtem. Sosem tévedtem még ekkorát, kivéve reggel az ébresztővel kapcsolatban. Mit látnak szemeim? Egy Pandaren Firework Launcher! Hiszen ez remek, ezzel majd tűzijátékokkal szórhatom tele az eget, én leszek a partik lelke tauri szerte! Sosem tévedtem még ekkorát, kivéve reggel az ébresztővel meg az imént a loottal kapcsolatban. Jobb klikk után semmit nem csinál a launcher.

fix plz

Lezárta  Higi
14.08.2017 19:27
A lezárása indoka:  Fixed
További megjegyzések a lezárással kapcsolatban  

Anno megtanultam, hogy a hosszú szövegeknek csak az utolsó pár sora érdekes... Igazából a report készítése és lezárása alatt, szerintem te voltál az, aki jobban kifáradt ;)

Daedora-WoD commented on 15.05.2017 18:50

nálam is fenn áll

Murdash-Tauri commented on 15.05.2017 20:42

a probléma fennáll, nem hallgattathattok el

Klotyomanus-WoD commented on 15.05.2017 22:08

Minek kell direkt szopatni még a tauri teamet?
Le lehet írni egy sorba: “Jobb klikk után semmit nem csinál a launcher.” és nem critical a bug.

Fékendgéj-Tauri commented on 15.05.2017 22:31

kurva anyád te autista geci

Sóska-Tauri commented on 17.05.2017 02:38

Ígéretéhez híven reportolta ezt a nagyon fontos critical bugot. Feltétlen támogatásomat élvezed ebben az ügyben, teljes mértékben egyetértek veled. A sok rhc és bg capelésbe na meg a napi repu questelésbe beleroskadt embereknek szüksége van egy kis kikapcsolódásra is, amire az eredeti postoló által reportolt nem működő item tökéletesen meg is felelne. Annyit viszont hozzátennék, hogy a report egy kicsit low quality lett, bővebben fejteném ki a helyedben a bugot, mert így sajnos nem lehet vele mit kezdeni. A tauri teamnek több részletre lenne szüksége. Például említetted a természet hívását és bár mondtad, hogy nem részleteznéd, azt azért megírhatnád, hogy mostál e kezet utána. Fontos jelenet ez a bug reprodukálásában. Valamint mostál e kezet reggeli előtt és a kutya etetése után? Esetleg mennyi idő telt el ezek az események között és azt is jó lenne tudni, hogy meg is szoktad törölni a kezed miután megmostad vagy hagyod kiszáradni. Ez csak egy tip, hiszen én nem értek a bugok javításhoz, de ezt szerintem érdemes lenne leríni.

Shamtest commented on 17.05.2017 12:11

Sosem vártam még ennyire egy történet végét. Le a kalappal. Rövid, lényegre törő report volt, hatalmas csattanóval a végén.

Fontos, hogy seasonkezdés előtt ilyen reportokat is fixeljenek! ^^

Gehirn-Tauri commented on 18.05.2017 13:13

most jót röhögünk rajta, de hamarabb fogják ezet fixálni mint bármi mást a serveren..... asd

Gehirn-Tauri commented on 18.05.2017 13:31

most jót röhögünk rajta, de hamarabb fogják ezet fixálni mint bármi mást a serveren..... asd

Admin
Chris commented on 14.08.2017 19:22

Kizárt dolog, mert talán, de mégsem.

Orsforizs-Tauri commented on 14.08.2017 20:34

Chris, Oravecz Coelho idézet? :D

Betöltés...

Available keyboard shortcuts

Hibajegy-lista

Task Details

Task Editing